Dengeki Daisy Hungary
 

 

Fordítás

Dengeki Daisy 32. fejezet összefoglaló

Halihó, na mit hoztam? A 32. fejezet összefoglalóját! Kurosaki igencsak aggódik a körülmények miatt, és ebben a részben is bebizonyítja mennyire védelmezi Terut. Souval való kapcsolatát is nagyon szeretem, az a páros valami eszméletlen, de erre leginkább csak a későbbiekben derül fény, viszont egy kis ízelítő ebben a fejezetben is kapunk. Na és ez a fejezet kép a kutyával? Hát nem imádnivaló? *-*

32. fejezet: Elkóborolt szív

Nagyobb méretért kattints a képre!

   

Souichirou Kurosakit ébreszti, mivel Kurosaki elaludt munka közbe. Kurosaki nem emlékszik mikor aludt el, de Sou megnyugtatja, hogy megjavította, amiről korábban beszéltek. Sou megjegyzi, hogy a becsületes munka kicsit keményebb, ahogy azt most Kurosaki meg is tapasztalta.

Sou megdicséri ezért, mivel tudja, hogy Kurosaki sajnálja, amit eddig tett, és azt tanácsolja neki, hogy becsülje meg a tapasztalatait, de a múltat se bánja meg, mert ez a fájdalom hasznára válhat, hogy megvédje a szeretteit.

Kurosaki kicsit elpirultan "tsundere" módon kérdi, hogy ezzel mit akar Sou mondani, és panaszkodik, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy báty. Sou csak úgy gondolta vigyázni akar Tasukura, és van egy megérzése, hogy ők ketten hasonlítanak. Mivel későre jár, Sou hazamegy a kishúgához. Előtte még elmeséli, hogy mikor Teru alszik titokban bemászik mellé és megpuszilja vagy vele alszik, így mikor felébred mérges lesz Soura.

   

Kurosaki megjegyzi, hogy Sou milyen perverz és sajnálja a húgát. Sou erre azt mondja, hogy ha Kurosaki ismerné, biztos ugyan ezt tenni, ezért nem akarja, hogy találkozzon vele. Kurosaki azt mondja, hogy nem fog találkozni vele, mivel túl fiatal, és amúgy sem perverz. (na persze :D) Erre Sou ijesztő arccal mondja Kurosakinak, hogy nagyon kíváncsi lenne rá, mivel ahogy már mondta, ő és Kurosaki hasonlítanak egymásra, és egy nap erre biztos rá fog jönni.

Riko kérdi Kurosakitól, van-e valami baj, Kurosaki pedig elmondja, hogy volt egy régi "rémálma" Souval, és pontosan az történt, amit ő mondott. Kurosaki kérdi, kit látott a professzor sírjánál. Riko nem tudja ki volt az, de emlékeztette Sou aurájára.

Kurosaki megkérdi, hogy nagyon hasonlít-e Soura, de Riko szerint egyáltalán nem. Rikonak van egy rossz érzése vele kapcsolatban, és feltételezi, hogy talán ő lehet Akira és egyben az is, aki megcsókolta Terut. Kurosaki úgy érzi, hogy valami rossz közeleg .

   

Teru üzenetet ír Daisynek. Hátulról odanyúl Kurosaki és meglátja Terun a maszkot. Kurosaki kérdezi minek a maszk, Teru elmagyarázza, hogy ez tökéletesen megvédi egy lány ajkait a csókoktól, de vannak más módszerei is erre, pl. az állbajusz, de Kurosaki kéri, hogy ne viselje, mert nem áll jól neki.

Ekkor Kurosaki letépi a bajuszt, és leszidja Terut, hogy ne csináljon ilyen hülyeségeket. Kurosaki feltételezte Teruról, hogy kicsit elbátortalanodik az eset után, de örül, hogy ez nem történt meg. Teru duzzog, hogy milyen szánalmas, mivel csak azért, mert hasonlított a bátyjára, nem figyelt eléggé és furcsálja a "véletlen" találkozásokat is.

Ahogy Teru vissza akarja rakni a maszkot, Kurosaki elveszi tőle, és azt mondja, hogy nincs szüksége ilyenekre, mivel ő itt van vele, ezért nem kell aggódnia.

Kurosakinak rossz előérzete van, de csak Teru mosolyától megkönnyebbül. Teru furcsállja Kurosaki kedvességét és feltételezi, hogy valami hátsó szándéka van. Kurosaki Takedához indult, ezért Terut is el akarja vinni. Magában úgy véli, hogy amíg a közelébe van, meg tudja védeni Terut és elhatározta, hogy nemsokára mindent elmond  neki.

   

Takedánál vagyunk, ahol Kurosaki kérdezgeti őt Akiráról, hátha ismeri. Takeda megpróbál segíteni, de nem biztos hogy bármit talál róla. Takeda úgy véli nem jött volna el hozzá csak ezért Kurosaki, ezért megkérdezi, mi miatt aggódik annyira.

Kirosaki megkérdi Takedától, hogy az ő helyében elmondana-e mindent Terunak, amit elrejtett előle. Úgy érzi valami rossz fog történni, ezért bizonytalankodik. Takeda nem érti, ezt miért tőle kérdi. Kurosaki csak arra számít, hogy Takeda nem fog kertelni, és "nyersen" kimondja mit gondol.

Takeda feltételezi, hogy azért kérdezte tőle, mert tervezi elmondani Terunak. Teru a kutyával labdázik, el akarja venni tőle a labdát, de a kutya menekül előle. Kurosaki ezen elmosolyodik, majd kijelenti, hogy már elhatározta magát, és addig kell ezt befejeznie, amíg nem veszti el a határozottságát.

   

Elmélkedik Kurosaki, hogy ha így gondolja, lehet, hogy a türelmetlensége csak az ő önzősége, mert ez egyszerűbb neki, de mégis akinek fájni fog a végén az Teru. 

Kurosakit aggasztja, hogy mikor elmondja neki, a gyávaságát erősíti meg, mivel félt elmondani neki. Nem tudja, mit tegyen, mivel bármit is mond, magát fogja hibáztatni.

Magában Souhoz fordul, hogy megkérdezze, mit tehetne, hogy olyan jó ember legyen ő is, mint Sou. Kurosakit szólogatják kizökkentve a gondolkodásból, mivel a labda felé tart és rendesen el is találja. Teru rohanva bocsánatot kér, de Takeda nyugtatja, hogy csak egy gumilabda volt, és amúgy is Kurosaki hibája, hogy nem kerülte ki.

  

Takeda megjegyzi, hogy Kurosaki hülyébb mint hitte, de megérti mivel ő is az, de nem tud segíteni. Takeda szerint ilyen esetben a kockázatokra kell gondolni, mivel ilyen ütemben kénytelen lesz bármit is tenni. Takeda azt mondja, még ha nehéz is, de a legjobb lenne, ha annak a lánynak nyújtaná a kezét, akit szeret.

 

Kurosaki úgy érzi nem érdemel ilyen enyhítő szavakat. Közben Teru mosolyogva mutatja Kurosakinak, hogy a kutya végre visszahozta a labdát. Teru kéri Takedát, hogy készítsen róluk egy képet, de Kurosaki ellenkezik, Teru viszont győzködi. Közbe Kurosaki úgy gondolja, olyan szeretne lenni, mint Sou, mivel ő biztos boldoggá tenné Terut.

   

Hazafelé menet egy ramen boltba szeretnének bemenni, mivel Teru nagyon éhes. Kurosaki kérdezi merre van, Teru úgy emélkszik a közelben lesz. Kurosaki felajánlja, hogy menjenek mesterhez, de Teru tiltakozik, mivel Kurosaki korábban azt monda rament akar enni.

Teru elmeséli, hogy régen Souval abba a ramen boltban menet nekik is eltartott egy ideig, míg megtalálták. Kurosaki közben azon gondolkodik , milyen nehéz a megfelelő pillanatba elmondani neki. Teru egy "felnőtt" üzlethez vezette Kurosakit, kételkedve benne, hogy Teru tényleg tudja, merre van az a bolt.

Teru visszaemlékszik, hogy régen a bátyja vezette el oda, mivel nem volt az az eltévedős fajta, ezért ráhagyta a dolgot. Kurosaki meg sem lepődik rajta és megjegyzi, hogy a bátyja biztos egy elképesztő ember volt. Teru tiltakozik, mivel Sounak nagyon rossz tájékozódó képessége volt, és mindig nagy erőfeszítésbe került neki, hogy megtalálja a helyes utat, és ezért soha nem egyből a célhoz mentek.

Kurosaki csodálkozik, hisz az előbb mondta Teru, hogy soha nem tévedett el. Teru megerősíti, hogy nem is tévedett el, mivel nem számít hányszor hibázott, végül mindig megérkeztek a célhoz. Visszaidézi Teru, amit Sou mondott:  ha máshová is érkeztél, ahová szerettél volna, akkor csak keresd a következő útvonalat, mivel akkor biztos megtalálod, amit keresel.

 

Teru tovább mondja, hogy egy utat kell választani és végig menni azon, és akkor biztos megérkezel a kijelölt helyre. Kurosaki magában kérdezi Soutól, hogy mi volt ez (úgy érzi ő üzent neki ezzel), majd elkezd nevetni saját felismerésében. Teru közben ő is nevetve mondja, hogy ez tökéletes elmélet egy rosszul tájékozódó embernek.

Teru nem érti min nevet ennyit, de ő is nevet vele. Kurosaki úgy érzi arra kapott választ, amire szeretett volna. Teru nyújtja felé a kezét, hogy tovább menjenek, és ezzek Kurosaki végre elhatározza magát.

 

Kurosaki megöleli Terut, amit értetlenkedve fogad. Arra kéri Terut, hogy vasárnap menjenek el együtt valahova, mivel el szeretne mondani valami nagyon fontosat. 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.03.29. 10:20
Dyan

Igen, és szerintem sokan vannak ezzel még így, ezért is kezdtem bele a fordításba, hogy mindenkinek lehetősége legyen továbbolvasni, mégha csak összefoglalás szinten is. :)

Idézet
2013.03.28. 21:03
KiraSmalls

Huuha... izgatottan várom :D Már elég régóta olvasom ezt a mangát és nagyon érdekel már, hogy ugyan, hogy "adja elő" magát Kurosaki XD:D

 

Idézet
2013.03.28. 19:11
Dyan

Nagyon szívesen! Biztosíthatlak, hogy most lesz igazán izgalmas! :)

Idézet
2013.03.28. 18:13
KiraSmalls

Köszy ezt az összefoglalót is *--* Már várom, hogy mi, hogy lesz itt *o*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
 
 


 
Szereted a Dengeki Daisyt? Akkor jó helyen jársz. Az oldalon a manga magyar fordításait vagy összefoglalóit olvashatod, melyek folyamatosan frissülnek, illetve a legújabb hírekkel szolgál a kedves látogatóknak. 

Ki lehet Kyousuke Motomi? Milyen téveszmék keringenek róla? Gyakori kérdés ez a rajongók körében, de mára már valamennyi téveszme köddé vált. Az olvasók hamar megszerették műveit, de akik a kezdetektől figyelik munkásságát, azok igencsak meglepődhettek, mikor leleplezte magát a mangaka. Bár biztosan okkal tévesztette meg olvasóit és rejtőzött el a nagyvilág elől, azért néhány információ megtudhatunk róla. 
Tovább

 Tilos a hírdetés és trágár beszéd!
 Ha kérdésed van,
ide kattintva felteheted, vagy e-mail címre küldhetsz egy üzenetet.



DDH version: Blue 0.2
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Szerkesztő, fordító: Dyan
Indulás: 2013 március 13
Elérhetőség: dengekidaisy@index.hu
A weblap nem garantál 100% pontos fordítást!




 Várakozik: -

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!